A nulladik nap

(június 25. péntek 20:54)

A helyzet az, hogy az ember lánya azt gondolja, baromira sok ideje van pakolni, de ez biztos??? Itt ülök és sehogy sem tudom magam rávenni, hogy előpakoljam a bepakolni valókat. Pedig össze kéne szednem magam, mert peregnek a percek. A mosógép még mos, aztán talán szárítani is fog (?). Szerencsére Lajos szerint (itt zárójelben megjegyzem azok kedvéért, akik nem tudják, hogy Lajos az én legdrágább amerikai BARÁTOSNÉM, ne kérdezzétek miért van fiúneve) elég 2 bikinit bedobnom egy ridikülbe, azért énszerintem nem árthat meg még néhány ruhadarab. Tehát a pillanatnyi feladat: pakolás. Aztán az én életem párja majd 25x leellenőrzi az okmányokat, ezzel valószínűleg engem kicsit (?) felidegesít, de miután 1 órán keresztül kerestem a neten a nyamvadt De Gaulle reptér termináljai közötti gyalogos/busz kapcsolatot azt hiszem, hogy a vérnyomásom már feljebb nem mehet. Vagy igen?
Tegnap a francia tüntetések miatt töröltek egy csomó járatot, talán holnapra lecsillapodnak a kedélyek és mi nyugodtan (?) ülhetünk fel a bőingünkre.
Hogy mi vár Amerikában? Vagy kik? Az én drága Lajosom(aki lány), az ő párja Attila akit szintén nagyon szeretek, 2 rosszcsont gyerek Anna és András, az egyiknek(Anna) frissen törött a keze, pillanatnyilag rózsaszínű gipszben. Valamint Almond, a kutya, akinek nem megyünk a közelébe amikor eszik (ez háziszabály, amit előre elküldtek nekünk írásban. Az is háziszabály, hogy a medencében nem iszunk és a jaccuziban is a pezsgőt vagy mást csak műanyagpohárból. Ennyi szabály! És mi mégis vállaltuk ezt az utat!)
Drágáim! Most tényleg várnak az üres bőröndök, hogy jól megtömjem őket, aztán jön István és szisztematikusan majd bepakol az autóba.
Ennyi mára, legközelebb már az Újvilágból írok.