2010. nov. 28. vasárnap

Vasárnap este mire is vágyik az ember? Nyugalomra. Most éppen ez nincs. A tv-ben éppen MIZO meccs megy, fél füllel hallgatva úgy érzékelem, hogy éppen kikapnak majd a lányok. 3 pasi (1 saját + 2 vendég) nézi. Közben kommentálják, magyarul szurkolnak, tehát kiabálnak. Én meg azon gondolkodom, hogy vajon holnap mit is fogok itthon hagyni?? Mert útra kelek újra, a cél Franciaország, bátyuskám és családja. Na de hogy útra keljek, holnap hajnali 3-kor el kell indulnom és első akadályként le kell küzdenem kétszáz-valahány kilométert Veresegyházig és ki tudja milyen hótorlaszokat. Nekünk itt a szép mediterrán városunkban ebből az égi áldásból nem jutott, de odafönn északon most is szakad a hó. Na de mit nekem hó, oda fogok érni időben és akkor átcuccolunk a sajátomból a másik autóba és elindulunk Gyulával hogy leküzdjük a további akadályokat. Itt hagyom kis családomat, megúszom kedden a szülői értekezletet, reményeim szerint többször is megostromoljuk az Alpok valamely csúcsát és úgy általában kipihenem magam (na meg a családomat). Persze rám jellemző módon még semmi sincs összepakolva, aztán majd este 8 körül nekiállok és pánikolok, hogy nehogy valami kimaradjon (úgyis kimarad valami), a családnak megírni a heti menetrendet, esti puszinál Vandust megnyugtatni, hogy igenis ki lehet bírni 1 hetet egy anya nélkül, a nagyokat eligazítani, hogy segítsenek apjuknak és lehetőleg ne idegesítsék halálra, jó lenne este időben lefeküdni - meddő próbálkozás-, és átaludni azt a pár órát, amit ezen az éjszakán aludni lehet. Ezek mind lehetetlen dolgok, de legalább tervszinten léteznek.
Most pedig veszek egy nagy levegőt és nekiállok átgondolni aztán végrehajtani a csomagolás projektet..........