2010. július 14.

Murphy törvény: ami elromolhat, az el is romlik! Adjunktus úr, lehet, hogy néhány öltés elkélt volna, de nem akartunk zavarni sürgős házvásárlásodban!
No de kezdjük csak az elején!

A mai program Karl May és Cooper könyveken felnőtt lelkem kedvéért a közeli indián múzeum meglátogatása volt. Ezek az indiánok nyugodt népek, tőlük nem lehet elkésni. Pedig mi azt hittük, hogy igen. De nem tudtuk magunkat olyan lassan összeszedni, hogy ne legyen még zárva a múzeum. Délben (!) nyitnak. Addig volt 20 percünk, kerestünk egy fás ligetet, mert eléggé elviselhetetlenné vált mára a hőség. A liget előtt, mivel ez már a sivatag széle és itt csörgőkígyók jelentős számban leledzenek, egy tábla figyelmeztet a veszélyre:

Délben bemerészkedtünk az épületbe, ahol egy férfi jött elénk, fejtetőn kopasz, hátul varkocsba fogva hosszú haja, indián vonásokkal (bár egyáltalán nem hasonlított Gojko Miticre). Közölte, hogy a múzeum zárva van, jöjjünk a hétvégén. De az én Lajosom hivatkozott arra, hogy igen messziről jöttünk (mi igen, de második otthonunk kb 15 percre van), hát a jótét indián lélek beengedett minket. Egyedül egy egész múzeumban!!!! Mindjárt szembe is találtuk magunkat egy indián szépfiúval, aki egy üvegvitrinben ült és csak minket várt (kit várt volna egy zárva tartó múzeumban???)

Az indián filmekből ismert tárgyak között sétálgattunk. Felhívom a pici gyerekes anyák figyelmét az indián babahordozóra:

Végignéztük a kiállítást, majd festmények következtek, az egyiken teljes indián díszben ott állt a mi jótevő indiánunk, aki beengedett minket. Volt olyan kedves ez a valódi(!) cherokee indián, hogy egy kép erejéig odaállt velem a festmény elé!! Itthon jutott eszembe, hogy nem kérdeztük meg az igazi indián nevét, kár!

Azt mondta Cherokee (legyen ez a neve), hogy kis sétával eljuthatunk egy indián faluba, persze ez is csak múzeum, de lényem majdnem etnológussá vált része kiváncsi lett, hát a gyerekeket  rábeszéltük, hogy a forróságban ugyan már gyalogoljanak el velünk odáig. Mit tehettek szegények, jöttek.

Igazából nekem az indián wigwam bőrből van, de hát ne kukacoskodjunk, az ezen a vidéken élő Chumash indiánok ilyet építettek.
Kígyóval nem találkoztunk, mókusok persze itt is voltak, meg gyíkok, meg pókok, stb.
A gyerekek (és mi is) elpilledtek, kicsit pihentünk, aztán visszaindultunk a múzeumnál álló autónkhoz. Na és akkor jött Murphy törvénye: Inez bokája kiugrott, ettől elesett és felrepedt a térde. Mit lehet tenni: ami volt nálunk: víz, papírzsepi és a mindenre felkészült Steve-nél ragtapasz. Ezek segítségével a térdsebet gyorsan és szakszerűen(?) elláttam, Peti büszke lettél volna rám! Na most már csak a járás volt probléma, mert az egyik láb térde és a másik láb bokája ment tönkre. Tehát így lett valósággá Sánta Ines!!! Természetesen (orvos és eü. dolgozó barátaim megnyugtatására) itthon újra kezelésbe vettem a térdet, fertőtlenítés, sebkenőcs, kötés, boka meg jegelés alatt. A térd elég mélyen szakadt, de úgy ítéltem meg, hogy talán mégsem kell a varrás, bár Lajos felajánlotta kiváló varrókészletét.

A délutáni program a baleset tükrében megváltozott. Eredetileg CSAK CSAJOK shopping-túra lett volna, de így Lajos legalább nekiállt az elmaradt munkáinak, mi meg élveztük a napot és a medencét!

Hát ennyi drága Olvasók. Hogy a holnap mit tartogat? Majd meglátjuk!!

u.i.: köszönöm a hozzászólásokat, csak így tovább!!