2010. július 19. hétfő

Utolsó  nap Amerikában

Hát eljött ez a nap is. Jó három héttel ezelőtt, amikor elkezdtem ezt a blogosdit annyira messzinek tűnt júl. 19.-e, akkor azon gondolkodtam, hogy vajon ki lehet-e bírni ennyi időt nyaralással?? Nem unjuk-e meg Amerikát, nem unnak-e meg minket a háziak, kibírja-e István, hogy ne lógjon a fülén állandóan a telefon, nem lesz-e túl ideges az otthon hagyott munkái miatt és még ezernyi kétség volt bennem. Még soha nem nyaraltam ilyen hosszú ideig, nem voltam biztos benne, hogy ezt ki lehet bírni. De most, hogy letelt a szabadság, most már tudom, hogy Amerikát nem lehet megunni, (remélem) Lajosék sem untak meg minket, István is kibírta és a Liger BT. is.

Eredetileg a blogot miattatok kezdtem el írni, de rájöttem, hogy én leszek a fő haszonélvezője, majd elő-előveszem és olvasgatom, ha már fakulnak a színek az emlékezetemben. Másrészt jó volt írni, rájöttem, hogy Emeséhez hasonlatosan én is grafomán vagyok, de nem akarok kigyógyulni belőle.

Most tudjátok mi következik? Végül is az Oscar-díj hazájában vagyunk (sőt mondhatnám, ideiglenesen egy házban lakom az Oscar-díjjal, ugyanis Attila megkapta ezt a rangos elismerést!!!!!), tehát most szeretném megköszönni:

- Aleknak, hogy túlélte ezt a nehéz időszakot, otthon helyettünk mindent elintézett, tartotta a frontot.
- A rokonoknak és barátoknak, hogy nem hagyták éhen halni elhagyott gyerekemet.
- Ircsikének, kolléganőmnek, hogy gondoskodott arról, hogy ne unatkozzam, amikor majd hazaérek.
- Melindának, hogy beszerezte nekem az ugyanolyan táskát, mint amilyen az ellopott volt.
- Istvánnak, hogy lehetővé tette ezt az egész kalandot
- minden kedves Olvasómnak, hogy kitartott mellettem és elég érdekesnek találta a naplómat ahhoz, hogy nap mint nap leüljön pár percre az írásaimat olvasni.
- Külön köszönet Nektek, akik nem csak, hogy olvastátok, de megjegyzéseitekkel még színesebbé varázsoltátok a blogot: Emese, Peti, Atus, Anett, Kristóf, Klári, Andinéni, Bea, Rita, Melinda, Gálanyuka, Baba, Kinga, Inez (remélem nem hagytam ki senkit, ha mégis, bocsi)
-  és végül: KÖSZÖNJÜK KEDVES SZALAY CSALÁD, HOGY BEFOGADTATOK MINKET,  MINDEN NAPRA TALÁLTATOK NEKÜNK LÁTNIVALÓT, PROGRAMOT, VÉGTELEN TÜRELEMMEL VISELTÉTEK A DILIJEINKET, TAXIZTATOK MINKET MINDENFELÉ, MEGISMERTETTETEK VELÜNK EGY ÚJ VILÁGOT, ÉS MÉG MILLIÓ DOLGOT FELSOROLHATNÉK, DE A BLOGOKBAN MINDEN BENNE VAN, MINDAZT KÖSZÖNJÜK!!!!!
- és legeslegvégül Neked köszönöm Drága Lajosom, hogy vagy nekem!!!!


Most pedig lezárjuk a bőröndöket és átmenetileg lezárom ezt a blogot is. Talán lesz  rá ok, hogy újra nekiveselkedjek az írásnak...